Őszi színek

Most már hivatalosan is ősz van. Eljött a sötétben kelés időszaka, a korai sötétedés, a nem-tudom-mit-vegyek-fel időszaka, amikor az ember reggel fázik, délben izzad, este pedig magára húz egy takarót tévézés közben. Már színesednek a fák, vöröslenek a vadszőlőkkel borított kerti falak. Esik. A virágaim a fáradás jeleit mutatják, kivéve azt a délszaki növényt, amire először a Pireneusokban csodálkoztam rá, s amelyik - mióta kiraktam a nappaliból - meglepő energiával fejlődik, s rengeteg virágot hoz, s ezek még csak ezután fognak kinyílni. Dipladenia a neve, most, hogy rákerestem, találtam meg, hogy magyarul brazil tölcsérjázminnak hívják. Úgy látszik, hiba volt folyton bent tartanom, félve az elfagyástól, mert azóta lódult meg igazán, mióta kitettem a napos fal elé. Azt remélem, ha a Pireneusokban kibírja, akkor talán a téli ír éghajlat sem fog neki megártani. Vagy igen, s akkor kezdhetem a nevelését előlről.

(Öt éve autóztunk oda-vissza végig a Pireneusokon. Jönnek fel a régi képek a Facebook-on, nosztagiázom, micsoda túra is volt az! Először ültünk Giuliettában, tévedtünk el ködben, óceántól tengerig autóztunk, s te jó ég, milyen finomakat ettünk...)

Az ajtó előtti virágkosárban kissé megtépázva lógnak a petúniák, mert volt egy-két szeles éjszaka, ami nem tett jót nekik. Csak a muskátli virágzik még, magabiztosan emelve fejét a többiek fölé a kosárban. Lehet, kitart egész télen át. A hátsó kertben, az egyik cserépben egyetlenegy ciklámen felbukkanása idézte azokat a régi soproni időket, amikor mentünk fényképezni őket az erdőbe. Ha akarnám, ültethetnék belőlük többet is, hátha lenne kis ciklámenmezőm, mint az egyik közeli kertben, amit mindig megcsodálok, ha elmegyek előtte. Csakhogy a talaj a hátsó kertben pocsék, így inkább néhány tő díszcikláment ültettem egy ablakládába múltidézésképpen: színük harsány, erős, nem olyan szelíd és visszafogott, mint az erdei ciklámené, de legalább elmondhatom, hogy van, s ennyivel is felidézi a soproni időket.

A szomszédos zárt kert fájáról lehulló körtéket (már amelyiket nem támadják le a darazsak és a galambok) én és a felettünk lakó szomszédasszony szedegetjük össze. Sajnos, elég nagyot huppannak a magasról leesve, sokuk megreped, de ha időben érünk oda, akkor egészen szép darabokat tudunk megmenteni. Sajnos, annyi nem lesz egyszerre, hogy befőttet csináljak - ahhoz kellene egy jó hosszú létra és az a fifikás gyümölcsszedő rúd, amit falun láttam: fémfogak egy kür alakú keretre erősítve, s alattuk egy zsákocska, amibe belehullik a letépett gyümölcs. Ennek híján csak várni lehet, és a szélben reménykedni, hogy lerázza nekünk a körtét. Tegnap szirupban megfőztem pár darabot, jól jött a rántott hús mellé.

A kisebbik fóliasátorban még javában érnek a koktélparadicsomok. Tegnapelőtt este is nekik köszönhetően volt jó kis salátánk a vacsorához. Amikor egyik nap meglocsoltam őket, eláztattam egy egeret is: szegény nyílként vágódott ki a paradicsomnövények alól, be egy talajtakarónak használt papírdoboz alá, s amikor azt is felemeltem, hogy megnézzem, tényleg egeret láttam-e, egy pillanatig riadtan bámult rám, majd visszaspurizott a nedves szárak közé. Most már értem, miért vannak félig megrágva a földhöz közel lógó paradicsomjaink!

***

V. maradék szabadnapjait (amelyek inkább betegnapokká torzultak), a félbeszakított kirándulás után arra használtuk fel, hogy megcsináltassuk az ő Public Services Card-ját is. Újra megnéztem a weboldalt, hogy mi kell hozzá, s kissé meglepve fedeztem fel, hogy most már előzetes bejelentkezés, időpontkérés nélkül is oda lehet menni. Így egy reggeli sorhoz csatlakozva, mi is korán megérkeztünk, s meglepően hamar sorra került. Sokkal hamarabb, mint én, a kis buzgó, aki online jelentkezett be, megadott időpontra, mindenféle regisztrációval és jelszóval szenvedve. Kiderült, hogy gyakorlatilag az összes róla tárolt adat tévesen, vagy elírva van meg a "rendszerben", kivéve a mamája nevét... Ezeket most mind ki lehetett javítani... S ma meg is kapta a kártyáját, nem egészen egy héttel később. Én egy hónapot vártam rá, mert "valami gond" volt a címemmel... Most már mindkettőnknek megvan ez az - egyesek szerint sunyi módon bevezetett - ír "személyi igazolványa". Hogy mi mindenhez kell, illetve használható, azoknak körét folyamatosan bővíti az állam: egyelőre munkanélküli segélyt és egyéb támogatásokat lehet vele felvenni, útlevéligényléshez, jogosítvány kéréséhez kell.

***

Időközben az új management company, amelyik a telep ügyeit intézi, aktiválta magát, s az egész telep adatai a webre kerültek, regisztráció, jelszó és emailcím birtokában megnézhetőek. Csodás. Így legalább mindig rajta tudom tartani a szemem, hogy mennyit fizettünk be már a közös költségből. Bár részletesen kikérdeztek bennünket arról, hogy kinek van hozzáférése a lakáshoz, telefonszámokkal, elérhetőséggel, stb. ezt nem írták fel a weboldalra. Talán attól tartanak, hogy később, valaki bepereli őket, ha mondjuk az adatai kéretlenül kikerülnek onnan...

Ezzel kapcsolatban volt egy érdekes, inkább bosszantó, mint mulatságos eset, a magyar követség részéről. Egyik nap kaptam tőlük egy emailt, hogy lesz valamilyen gyerekprogram. Amolyan körlevél volt, ahol elkövették azt a hibát, hogy olvasható volt az összes címzett emailcíme... Írtam is iziben egy kissé pikírt hangú emailt, hogy nem örültem neki, hogy a kezembe került másik többszáz magyar emailcíme, amit ugye, bármire felhasználhatok... Pár perccel később megpróbálták visszahívni a mailt, s később, bár kértem, hogy a címemet távolítsák el a listáról, újra megkaptam a gyerekprogramról szóló üzenetet. Édes Istenem, erre azért figyelhetnének egy ilyen intézményben, nem? A dolog másoknak is feltűnt, cikk is jelent meg róla  egy, az itteni magyarokat tájékoztató weboldalon. 

***

A múltkor a Határátkelő blogon feltették a kérdést, hogy ki hol élne legszívesebben. Kapásból az jutott eszembe, hogy itt, de vidéken (még nagyon hatott a kirándulásunk), és aztán az ugrott be, hogy ha lehet, egy olyan helyen laknék, ahol normális vízvezetékek vannak... Ami ugye, itt nem magától értetődő. Mostanság annyi gondunk van a fura víz/és fűtésvezetékrendszer miatt, hogy néha hajlamos vagyok magamba omlani. Legutóbb ugye, írtam, hogy a wc tartály utántöltése nem állt el, csorgott-csorgott, ami zavarta az éjszakai pihenést. (Aztán Róbert megmutatta, hogy a sok csap közül melyik zárja el az oda tartó vizet, hurrá.) S ő magyarázta el, hogy ez is, akárcsak a fürdőszobai csap és a zuhanyrózsa, a melegvízben úszkáló fémlerakódások miatt tömődik el. A csapot a minap tisztítottuk... Kiskanálnyi lerakódást mostunk kis belőle, rémes volt. 

Azóta Youtube videók és szakmai weboldalak segítségével kiokosodtam, hogy az egész melegvizes tartályt, s a szűrőket évente-kétévente kellene tisztítani, leengedni, de ezt nem mondja senki a jámbor polgárnak. (Na ja, kell a meló a vízvezetékszerelőnek.) A WC-tartály időnként újra és újra problémát okoz, ilyenkor jó alaposan meglocspocsolom benne a vizet, s így legtöbbször sikerül kimozdítanom a szennyeződéseket a helyéből, anélkül, hogy a szűrőhöz hozzáférnék, s ez után az utántöltő szelep megint jól zár. Most már megtanultam, mire kell figyelni wc-lehúzás után: ha a töltés végeztével a központi szelep egy elmart nyakú kacsa hangját hallatja, akkor rendben van, jól zárt a szelep. Ha többször is nyekken, vagy nem nyekken egyáltalán, akkor kell menni, vizet megmozgatni a tartályban...

Mindenesetre ez a fajta angolszász belső vízvezetékrendszer az egyik legfurább, és legbosszantóbb rendszer, amivel találkoztam.