Bolond "tavasz"

Bolond ez az áprilisi időjárás. Az elmúlt héten volt langymeleg, majd a régen várt eső, aztán havas eső, hózápor (éppen elkapta V.-t, amikor tankolt). Egy éppen úton lévő ismerősöm csodás képet készített a repülőről, s a fotón jól látszanak a hajnali derengésben a behavazott Wicklow-i hegyek, mezők. Szerencsére ez a hó hamar eltűnt, de azért még mindig igen hideg van reggel és este, rá-ráadunk egy-két fokot a fűtésre, s drukkolunk, hogy ne kelljen már többször jeget kapargatnia  szélvédőről. Ugyanakkor a város északi oldalán virágzó vadgesztenyefát láttam, virágoznak a rhododendronok, fészket raknak a madarak, énekük lelkes és igen-igen tavaszias. Jó volna, ha már eldőlne, hogy most akkor melegebb lesz az idő, vagy számíthatunk még meglepetésre?

Most is hideg van, sötét, csendesen esik az eső, a reggeli köd novemberi érzést keltő hidege-sötéte még mindig itt lebeg.

***

Közben a macskák lassan rászoktak a sütésmentes napokon a nappaliban való tartózkodásra, bár elég gyakran inkább kimennek, s a bokrok alján alszanak. Lassan kiismerem a természetüket: Pocak játékos, foglalkoztatni kell, vernyákolva követeli a szórakoztatást, míg Manci nyugodtabb, felmászik az egyik székre, ami be van tolva az ebédlőasztal alá, s ott, rejtekhelyén alszik nyugodtan. Ő félősebb, nehezebb elkapni egy kis babusgatásra, de már nagy kegyesen dorombolt egyszer-kétszer.

Talán említettem, de ha nem, most megteszem, az eltűnt dinoszauruszom esetét. Még a kávézóból mentettem meg a gumiszörnyet, egy ideig a kádunk szélén élt, de aztán kiraktam a tree-fern alá. Ott rúgta fel néha Oisín/Arthur (aki köszöni, jól van új lakhelyén), s így a dinó le-lehömbölödött a terasz köveire. Egyszer pedig láttam, amint cinkék csipkedik a fejét, nem tudom, mit kereshettek rajta. Csendesen éldegélt a tree-fern őrzőjeként, ha a földön feküdt, akkor tudtam, hogy éjjel megint útjában volt valakinek.

Szóval egy szép napon eltűnt a dinó. Kerestem égre-földre, alaposan átnéztem a kertet, majd körbejártam a kertfal külső szakasza mellett, hátha oda pottyantották le a macskák. Mert ki más vihette el. Egyszer tanúja voltam ugyanis, amint Manci szájába vette és kivitte a szövetmadárkát az előkertbe, s ott cincálta tovább, így most is rájuk gyanakodtam. A kertbe nem lehet bemenni, csak a lakáson át (hülye rendszer, de ez van). Nem ritkaság a macskák cipekedős viselkedése, van rá számos bájos videó az Youtube-on, ez a kedvencem:

https://www.youtube.com/watch?v=ug8Dcz3kyOA

De dinó sehol. Lemondtam róla. Erre szombat reggel, amikor pakoltam volna a kocsit a piacra menet, megláttam valamit az ajtó előtt heverni:

 Zsákmányállat!

Dinó! Visszakerült! Azonnal bementettem a lakásba. Az orra ugyan hiányzik (leharapták?), s kissé koszos, de még a régi. Később szembesítettem őt a macskákkal, volt némi dinórugdosás, unott farokharapdálás, úgyhogy szerintem biztosan ők voltak a dínó elrablói. Biztos élvezték gumiszerá állagát. Most majd bent fog lakni, itt nyúzhatják, ha akarják.

V. tanúja volt, hogy bevásárlás után pakoltam ki a doboz alutasakos macskakaját, s nem állta meg szó nélkül, mondván, a végén még plusz munkát kell vállalnia, hogy a "büdös dögöknek" legyen változatos kajája. Pedig visszafogott vagyok, ketten kapnak egy kis tasak puha kaját, naponta egyszer, a másodikat pedig visszajáró "barátom" adja a macskáknak. Szerintem V. csak irigy, mert tőle még mindig félnek.

***

Hogy ne csak folyton macskákról essék szó, elmesélem, hogy tegnap este megnéztem (félig bírtam első nekifutásra), egy izlandi filmet, egy halászember csodálatos megmeneküléséről. A címe Djúpið, Deep, Dermesztő mélység. A fiatal halász hajója 35 évvel ezelőtt süllyedt el Izland partjaitól délre, közel a lakóhelyéhez, egy kis dél-izlandi vulkánikus szigetcsoporthoz, Vestmannaeyjar-hoz. Az esti sötétségben egy ideig a felfordult hajó fenekébe kapaszkodva próbált társaival a felszínen maradni, majd minden józan ellenérv ellenére elhatározták, hogy megpróbálnak a pár km-nyire lévő szigetre visszaúszni. Ez egy őrült ötlet volt, hiszen az 4-5 fokos vízbe esve garantált a hamar bekövetkező fagyhalál, de ők mégis úszni kezdtek. Egymás után, perceken belül feladták a közdelmet, kivéve Guðlaugur-t.

Hősünk így perceken belül egyedül maradt, az őt végig kísérő madarakhoz beszélve, vicceket mesélve, imádkozva próbált józan maradni, s a feladatra koncentrálni. Nem omlott össze akkor sem, amikor meglehetősen közel hozzá elúszott egy másik halászhajó, s nem hallották meg kiáltásait. Nagy nehezen, hat óra úszás után valóban csodával határos módon sikerült elérnie a szigetre, de ezzel még nem volt vége a kínjainak. A meredek sziklás parton nem tudott felmászni, vissza kellett ereszkednie a zavaros tengervízbe, hogy máshol végre ki tudjon kapaszkodni a szárazföldre. Az üvegszilánk élességű kopár vulkáni sziklákon át, mezitelen lábát össze-vissza vagdosva, néhol meggörnyedve, néhol négykézláb sikerült elbotorkálnia egy mezőn át a sziget egyetlen településére. Két órán át tartott az útja. Közben egy birkáknak kitett öreg kádban talált ivóvízre, így kapott egy kicsit erőre. 

Guðlaugur felgyógyulása után megmutatta a fotósoknak, melyik volt a kád, amelyben a vizet találta (forrás: Frakfurter Allgemeine)

Amikor végre elért egy házig, s mentőt hívtak hozzá, testhőmérséklete annyira alacsony volt, hogy a hőmérő nem bírta lemérni az alacsony hőfokot, s pulzusát sem tudták kitapogatni. A csodaként kezelt megmenekülése természetesen a tudósok érdeklődését is felkeltette, s mindenféle terhelési kísérletnek vetették alá először Rejkjavikban, majd Londonban. Így derült ki, hogy a majd' 2 m magas, 125 kilós, nem különösebben sportos fiatalember bőre alatt az átlagnál jóval vastagabb és tömörebb zsírréteg található, ennek köszönheti megmenekülését. A sztoikus szigeti gondolkodás, még a legnehezebb pillanatokban is megőrzött humora, kitartása és hidegvére szintén hozzá segítette az életben maradáshoz. 

A kutatók félig tréfásan, félig komolyan fókaembernek becézték a fiatalembert, hiszen azoknak is a bőrük alatt lévő tömör zsírréteg teszi lehetővé, hogy a fagyos északi vizekben gond nélkül ússzanak. Ennyire hideg vízből, ilyen dokumentált, igazolt megmenekülésre, mint az övé, azóta sem volt példa.

Ma - a sziget kisvárosát majdnem elpusztító egykori vulkánkitörésnek állított - múzeumban, üvegtárlóban látható a kockás ing és a megkopott farmer, amiben egykor Guðlaugur a szigetre kiúszott. Későbbi felesége ajándékozta a ruhadarabokat a múzeumnak. A kádat, melyből azon a hajnalon ivott, megőrizték, ez, s az elhunyt halásztársainak emelt emlékmű őrzi a csodálatos megmenekülésének emlékét. Valamint a film, amelynek készítéséről ez a videó számol be, ad egy kis ízelítőt abból, hogy a valódi halászember min ment keresztül. Guðlaugur maga nem keresi a nyilvánosságot, nem ad interjút, s ellenezte a film elkészítését, mondván, elvesztette a barátait, s az ő vesztük többet számít, mint az ő megmenekülése. Felgyógyulása után újra visszatért a tengerre, de ma már egy halfeldolgozóban a gépekért felel.

V. ugyan forgatta a szemét, hogy már megint egy "szenvedős" filmet nézek, de nekem nagyon tetszett. Mint a legtöbb olyan film, ami nekem, puhánynak, példát mutat a kitartásból, hidegvérből és önfegyelemből.