Az elmúlt két hétben fura időjárás volt: nappal langymeleg, este-reggel hideg, délben boldogan bólogattak a nárciszok, már az N11-es út mentén is sűrűn virágoznak, csodaszépek. Estére pedig már ajánlott volt a sapka-kabát, erős szelek jártak, s még hó is esett, szerencsére csak az autókon és a kert földjén maradt meg pár órát, no és a hegyeken. Ma is nagyon sűrű havas eső vágott végig a környéken, hogy aztán egy óra múlva megint ragyogva süssön a nap. A jövő-menő frontok, átvonuló hózáporok alaposan megkínoztak, volt pár szívdobogós napom, amikor nem tudtam eldönteni, hogy a változó kor, vagy a változó időjárás kínoz-e jobban. Egy alkalommal még a dokihoz is levitettem magam V.-vel, mert attól féltem, kiugrik a szívem, de onnan elhajtottak, hogy csak időponttal fogad... Jól tették, mert nem lett bajom, elmúlt, de azért ijesztő volt, s szokás szerint pánikoltam tőle.
Napközben le-lehúzom a fűtést, mert szépen besüt a nap, meleg a nappali, este pedig már megfordul a fejemben, hogy nem is lenne rossz a melegvizes palack. Nem valami jó ez az átmeneti idő, csak remélni tudom, hogy ez a mai roham volt az utolsó, mert már van olyan növényem, amelyik nyári virágzása ellenére itt-ott már most kibontotta első virágocskáit.
***
Az imént kaptam egy igen kedves levelet a vertikálisok kapcsán, amely nagyon jól esett, s amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy a vertikálisok most már jobban viselik a közeledésemet: előfordult már, hogy Pocakot felvehettem, s megszorongathattam. Érdekes módon ezt akkor engedi, ha egyedül van, s Manci kalandozik valahol. Manci is simogatható, sőt, vernyákolva válaszol, ha duruzsolok neki. De csak ha egyedül van... ki érti ezt?
Állandó játékszerük lett egy színes, kicsi gumilabda, amit kergetnek néha az előkertben, s egy szövetmadárka, amit szintén szívesen rágcsálnak, amikor meglátogatnak minket a nyitott ablakon keresztül. V. itthonról dolgozott a héten, s belement, hogy beinvitáljam őket. Bejöttek, lelkes iramodással, de amint meglátták a kanapén ülő V.-t, megtorpantak, s megmaradtak az ablakbeugróban. Manci innen vette fel egyszer a madárkát, s kivitte magával az előkertbe, s ott játszott vele inkább, minthogy a gyanús személy szeme előtt tegye. A beinvitálást többször eljátszottuk, de egyelőre még félnek az "idegentől", aki a kanapét lakja.
Az ablakkereten ülve várják, hogy elálljon az eső
A sáv a kép jobb oldalán függöny
Az ajtó előtti etetést, sajnos, odafigyelve és ügyesen kell időzíteni, ugyanis a szép idő előcsalta a legyeket, s ha nem figyelek, ellepik a tányérokat. Így aztán, ha reggel nem eszik meg a kaját, az bekerül az előtérbe, majd viszontlátják este, amikor már elmúlt a légyveszély.
A tányérokat mások is szemmel tartják: van egy, először Hitlermacska névre keresztelt egyed, akinek kis fekete szőrfolt borítja az orra környékét, és az állát, innen kapta fedőnevét. Kiderült, hogy van egy nagyon hasonló másik, fekete-fehér macsek, amelyiknek azonban nincs Hitler-bajusza. Őket többször láttam már a tálnál. Hitlermacska sajnos taknyos, de remélem, kiheveri a betegséget, jó húsban van, talán kibírja. Ő egyik látogatónktól az Adolf nevet kapta.
V. most mondta, tanúja volt délután, hogy Adolf összeverekedett a vertikálisokkal az előkertben. Gondolom, területvita volt. Oda kell majd figyelnem, hogy Adolf ne kergethesse el őket.
***
Látogatónk, Adolf névadója V. egy régi kollégája volt, aki sokéves Gyárbeli munka és a csoportja feloszlatása után inkább a handyman mesterséget választotta, mint hogy egy új állásban a gép előtt üljön. Nagyon ügyes ember, saját házát maga újította fel, új fürdőt épített, kitanult egy csomó dolgot, amit most egy ír emberrel összeállva kisvállalkozóként művel. Hozzánk elsősorban polcokat építeni jött: a bojlerkamrába épített polcokat, a régi műanyag, ingadozó tákolmány helyett, s polcokat csinált abba a kis beugróba is, ahol eddig a lisztjeimet tároltam egy rakás csempe tetején.
V. az egyik kollégájától vett egy használt szárítógépet, annak magassága határozta meg az első polc magasságát, a többit pedig a már meglévő dobozaink. A polcok méretre vágása itt a ház előtt történt, s hiába volt lábtörlő, azért tele lett a lakás fűrészporral, lábnyomokkal (mondanom sem kell, esett is közben). De most már rendezettebb minden, majd még szükségem lesz műanyag dobozokra, hogy ne legyen olyan lepukkant kinézetű a polcrendszer a sokféle, már megviselt dobozoknak köszönhetően.
Új csaptelep is került a konyhába, miután kiderült, hogy a csapfejbe be lehet szerelni egy levegőztetőt, ami takarékossá teszi a vízfelhasználást, s nem csap úgy ki a víz a csapból, amikor az ember megnyitja. A régi csap feje egybe volt forrasztva, oda nem lehetett beletenni ilyesmit. Hányszor csaptam már képen magam, amikor megnyitottam a csapot, s a vízsugár alá kerülő edényről gellert kapott a túl erősen kiömlő víz... Még Aranykezű Róbert is megjegyezte, nem jó ez így, de akkor még halasztottam a csapvásárlást. Szívesen vettem volna egy olyan nagyon profi, kihúzható végű, zuhanyfejes csapot, de amikor a néni a boltban megmondta az árát, elnyílt a szemem. Inkább elutazom azt az összeget, s megmaradtam a hagyományos, jóval olcsóbb, de szép, krómbevonatú csapnál.
A kolléga a víztartályt is leengedte, s kiderült, nincs benne lerakódás, vagy hordalék, elszíneződni sem színeződik jobban az átlagnál. Így továbbra is rejtély marad, mitől lesz olyan fura, sötét bevonat az edények szárítórácsán mosogatás után, kolléga szerint a helyi víz ilyen, mit lehet vele tenni, amit iszunk, azt úgyis szűrjük... De most legalább ezt is tudjuk.
Ajánlotta még a kerti terasz köveinek tisztítását is, de ott előbb nekem kell rendet tenni, a sok cserép és elhanyagolt virágládák között.
***
Az előszoba levegőjét alaposan felmelegítette a szárítógép az elmúlt órában, az üvegajtón pára ül. A duruzsoló hang nosztalgikus érzéssel tölt el, tokiói szállásunk jut eszembe, ahol a szálloda folyosójára, túlméretezett egyenpapucsban csoszogtam ki, hogy megnézzem, megszáradtak-e már a ruháink, s őrizgettem a százjeneseket, mert azokkal működtek a mosó- és a szárítógépek a hotelben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése