Másfél nap szünet

Az a hétvége ez, amikor emésztgetjük az adózás és az adó-előbefizetés okozta "örömöket". Még szerencse, hogy az időjárás szép langyos, napos, a telepi és a közeli fasorok nagyon szép színben díszlenek, főleg, amikor rájuk süt a nap, s ez feledteti ezeket. Valamint itt van az öt kismacska, amiket boldog-boldogtalan etet. Amikor ciccegésre megindulnak az ember felé, kajában reménykedve, az valami nagyon bájos látvány. Sajnos, akad gyerek (egy kislány!), aki megdobálta őket, s most megint fél a bátor kis fekete kandúr, aki eddig engedte magát simogatni. Öt kis szaros, a telep szélén lévő bokrosban alszanak, s ahogy nézem a megszaporodott számú műanyag edénykét a kerítés tövében, több hódolójuk is van.

Pénteken késő este izgatottan ültünk a tévé előtt, ahová V. a laptopon át kivetítette a Youtube-on lévő élő közvetítést Arizona-ból. Zita barátnőnk diplomaátadása folyt a Grand Canyon University-ről. Két kemény év van mögötte, amíg lerakta a Masterst nővéri tanulmányokból. Család és munka mellett, sok-sok éjszakázással egybekötve. Úgyhogy - fenébe a szomszédokkal! - szégyentelenül ujjongtunk, amikor a színpadra szólították. Nagyon büszkék vagyunk az eredményére, és arra is, ahogy a magyar zászlóval díszített talárban ott láttuk a képernyőn. Amúgy sokan az anyaországuk színeivel díszített kendőt viseltek, sőt, a Hawaii-ról érkezett végzősök virágfüzért viseltek a nyakukban.

Tegnap este pedig színházban voltam: nagyon jó volt, az általam idén látott fesztiváli darabok közül a legjobb. Meglepően sok mulatságos pillanat volt a III. Richárd előadása közben, s pár rémisztő is, amikor többen a szemük elé kapták a kezüket, köztük én is. Ami meglepett (talán mert régen jártam az O'Connell street környékén este), az a színházba (nemzeti szinházba!) vezető egyik utcát  belengő erős húgyszag volt, majdnem visszafordultam, hogy másfelől közelítsem meg az épületet.  Séfkötényes srác húzott két nagy kukát az utca túloldalán, mögülem egy részeg nő visítása hallatszott, s taxi kerülgette az építkezési állványt az út szélén... Erdekes helyek ezek a mellékutcák, az O'Connell-től a színházig.

Most, hogy a villamos zöld vonalát meghosszabbították, kényelmesen tudok színházba járni az északi oldalra. Gyakorlatilag egy saroknyira tesz le a villamos, és pár lépésre szállhatok fel, mindkét színháztól (Gate és Abbey). Ha minden klappol, egy óra plusz 10-15 perc alatt fent vagyok Dublinban, parkolással egybekötve. Csak a városkánkból kijutni bajos, érezhetően több az autó az utakon, még akkor is, ha megpróbálok kerülő utakon kikerülni a főútra. S a villamosnál lévő parkolók hét közben mindig tele vannak...

A színházi élményt a mellettem ülő férfi erős szájszaga rontotta el. Folyton előrehajolva kellett ülnöm, ha nem akartam a számon át lélegezni. Aztán a szünetben eltűnt, hála az égnek, s végre kényelmesen ülve műélvezhettem. Jó, ha felét értettem a shakespeare-i szövegnek, de a lényeg átjött. Lehet, hogy majd egyszer megint megnézem.

***

Az elmúlt hetekben minden piac nagyon sikeres volt, legalábbis ami az én termékeimet illeti. Tegnap 12 perc alatt elfogytak a kenyereim. Négy szelet glutén mentes sütit hoztam haza, minden másnak lett gazdája! Valamint volt egy vásárló, aki két gyerekkel jött, s az egyik pultnál elmesélte, hogy többször rendelt már tőlem sütit, s olvasta, hogy itt is árulok, ezért jött el. A többiek mesélték ezt nekem a piac végeztével, mert nem jött oda a konyhapulthoz, hogy találkozzunk. Kicsit kihúztam magam...!

Ma is olyan szép idő lett a reggeli esőcske után, hogy elmentünk a Botanikus kert Kilmacurragh-ba kihelyezett kertjébe, színes leveleket nézni. Félóra autóútra van innen. Legutolsó látogatásunkat eső és a nagyszámú darázs jelenléte hiúsította meg. A főűtról letérve egy zöldes-arany alagútban autóztunk a bejárat felé. Nagyon szép kert: egy régi magánbirtok területe, közepén omladozó "nagy házzal", amit aligha fognak rendbehozni, mert nagyon romos már. Leszakadt, eldőlt fa spaletták takarják félig-meddig az ablakokat, megrepedtek falak és beomlott a tető. Pedig az előtte lévő enyhén lejtős gyepen a szép bokros-erdős háttérrel nagyszerű esküvőket lehetne tartani, netán nyáron koncerteket...

Hamar rájöttünk, hogy ez jóval kisebb kert, mint mondjuk az Avondale Forest Park. A nagyobbik részét az erdészet faiskolája, kísérleti faneveldéje foglalja el, a kisebb látogatható, így hamar körbe lehetett sétálni. De az erdei illat, a színek, a lehullott levelek, a hatalmas, öreg, pirosbogyós tiszafák megérték az odaautózást. 

***

A múltheti újságot még nem láttam. Munka volt. Ezt a másfél napot most végiglustálkodtam, s jön a következő mozgalmas hét. Halloween-i sütik tömege, mexikói Halottak napjára színes koponyák készítése, egy céges megrendelés, és a szokásos rutin - és látogatónk is lesz! 

A múlt hét legjobb alkotása a tökpürével készült, karamellás csokival töltött buci volt. Nagyon babrás, mert a kovászos tésztát egy éjszaka érlelni kell, aztán kis gombócokra osztani. Megtölteni, formázni őket, s vékony spárgával átkötni úgy, hogy tökformát öltsön, amikor a tészta keltében megdagad. Vigyázni kell, ne legyen túl szoros a spárgakötés, mert akkor sütés után nehéz lesz azokat levágni, kihúzni a bucik szeletei közül a tészta sérülése nélkül. Az egyik helyi szupermarket pár hónapja amerikai termékek polcával örvendeztetett meg, ott lehet kapni konzerv tökpürét, nem kell a Halloween-ra tartogatottat kibelezni, pürésíteni. S végre hasznosíthattam azt a karamellás csokilencsét, amit még az év elején ismertem meg, amikor csokibemutatóra mentem, s eddig nem tudtam használni.

Holnap sütés, aztán nagybaniban vásárlás, aztán tovább sütés. Közben beugrom Sheilá-hoz, akinek eddig még nem sikerült eljuttatnom a Tokyo-ban vett szövetmintákat. Kiváncsi vagyok, mit fog szólni. Olyan csodás szövetek, legszívesebben az egész dobozt elhoztam volna a boltból.

Amúgy sokszor jár a fejem a tokyoi élményeken. Például amikor mellettem a villamoson az egész út alatt egy hölgy hangos telefonos társalgását vagyok kénytelen végighallgatni, amikor olvasnék. S nem szól rá senki, hogy zavaró. Szúrós pillantásaim mit sem értek. 

***

A minap dolgoztam, amikor a rádióból megütötte a fülem egy csodásan éneklő férfihang. Muszáj volt gyorsan utána nézni, kit hallottam. Egy ír énekelt! A Les Miserables musical egyik dalát, amit, mint kiderült, kifejezetten neki írtak, az ő hangjára. Ide linkelem, nagyon szép:

https://www.youtube.com/watch?v=qsYnhVITf9E 

Meghallgattam mások előadásában is, s igen, továbbra is ez a legszebben zengő, legmelegebb hang.