Japán piac piacozós szemmel

Két nagy piacot szerettem volna megnézni Tokyóban, az első a Tsukiji halpiac volt, aminek egyik részét, ahol a tunára folynak hajnalonta az árverések, mostanság költöztetik el, az Olimpia miatt. A másodikra (spoiler alert) nem jutottam el, bár közel voltam hozzá, de így utólag nem is bánom, mert azt hiszem, a Tsukiji-nél mindent láttam, amit akartam. Ameya-Yokocho a másik piac neve.

Világevő figyelmeztetett, hogy szept. 15-ei az utolsó hétvége,amikor ezt az árverést meg lehetne nézni. A tömegközlekedésre hivatkozva erre nem mentem el (lusta voltam felkelni, odajutási lehetőséget nézni), helyette csak a mellette lévő nagy piacot néztem meg, amely egymásra futó kis utcácskákat foglal el, s mondhatni, minden kapható, de főleg zöldség és halféle.

Metróval, vonattal jutottam oda, míg V. konferenciázott. Még gyalogolnom is kellett a hatalmas irodaépületekkel teli negyedben a Sumida folyó széles öble felé. Hamarosan feltűntek az európai arcok, akik térképpel, vagy telefonnal a kezükben lőtték be az útirányt, s mentek ugyanarra, mint én. (Érdekes volt egyébként, most, hogy a fehér arc volt a ritkaság, néha-néha összevillant a tekintetünk egyik-másik külföldiével, aztán félrenéztünk... Mind úgy tettünk, hogy nagyon is tudjuk, hová megyünk, nincs szükségünk a másik segítségére. Csak egyszer esett meg, hogy kérdéssel fordult hozzánk valaki, kifejezetten azért, mert európaiak voltunk. De erről majd máskor.)

A piac közelségét egy jókora buddhista templom jelezte, aztán feltűntek az első plakátok a közelben, a piacot hirdetve. Találomra beléptem az első kereszteződésnél a tömegbe, s éppen elmentem annak az épületnek a sarka előtt, ahol az ünnepelt tunaaukciók folytak. Ebbe a belső szentélybe nem jutottam be, nem is akartam: bezártak aznapra. 

A piacozás az épületek alsó szintjéből folyik, maguk a standok vagy tető takarása alatt vannak, vagy merészen kinyúlnak az amúgy is keskeny utcácskákra. A tömeg topogva haladhat csak, miközben éttermek alkalmazottai próbálnak minket ebédre csábítani. Több helyen frissen felszelt, kockázott nyers tunát ehetünk wasabi (japán torma) és gyömbérszelet és/vagy szójaszósz kíséretében, vagy jégen tálalt hatalmas osztrigákat ehetünk egy fogpiszkálóval beterelve őket a szánkba. 

  Igen, megérintettem ezt a hatalmas fejet. Nagyobb volt, mint az enyém, jóval nagyobb.

 Minden erről szól: tuna, tuna, tuna. Nyersen, sütve, de főleg nyersen

Miután megcsodáltam egy diákpárost, akik egymást bíztatva ettek egy nagyobb alanyt, magam is megpróbálkoztam az osztrigával. A lehető legkisebbet választottam, de még így is nagyobb volt, mint az itt megszokottak, különösen a számhoz képest. Volt egy alkatrésze, amit nem tudtam elrágni, diszkréten a szalvétába köptem. A sós, tengerízű "likőr", amiben az osztriga ült, nagyon finom volt amúgy.

Szemetesben nem bővelkedett a piac, mennem kellett pár pultnyit, hogy valakinek a szemetesébe dobhassam a cuccot. Amúgy is igen kevés a szemetes, a japánok hazaviszik magukkal az eldobandót, vagy a metrómegállóknál található reciklálós kukákba dobják.

A friss halak, osztrigák, mindenféle tengeri gezemicék között teakereskedők, édességkészítők, és giccsköbárusok ajánlgatják a dolgaikat. Elsőnek egy teakereskedőnél csábultam el, aki két kis teáspohárkát tett elém, s a tetszetősebb színűt meg is ittam. Igen finom volt, nem emlékeztetett arra a zöldtea ízre, amit az itteni (khm, zacskós) teákból szoktam főzni. Így vettem is belőle. A bácsi gondosan becsomagolta a zacskót, kaptam hozzá mérőkanálkát, használati utasítást, és névjegyet. Külföldre is szállítunk, tette hozzá bíztatóan, egész jó angollal.

Az egyik pultot többször is megnéztem, fel-alá járva, mint aki fotóz. Bálnás poszter volt ott kirakva, bejelölve a különféle bálnák, cetek ehető részeit, gondolom, azt is, amit éppen lehetett náluk kapni... Az előttük lévő pulton csak fagyasztott csomagokat láttam. 

A zöldségeket is megcsodáltam, s itt láttam viszont azt a fura selymes falevelet, amit egyik első kajálásunkkor a salátára raktak. Rengeteg ismeretlen volt közöttük, ezeket fényképeztem. Vettem wasabis sót és wasabit, tubusban, amire a bácsi büszkén magyarázta, hogy melyik vidékről való. Úgy vettem észre, minden terület nagyon büszke a saját terményeire, s azt hirdetik is. Sőt, mivel szokás kisebb ajándékot vinni a főnökünknek, felettesünknek, ha pl. valamilyen okból vidékre kell utaznunk, ilyenkor az adott vidékre jellemző édességet vagy dolgot kell megvennünk. Ha ott elfelejtenénk, ezt megtehetjük a legfőbb vonat/metróállomásokon Tokyo-ban, mert ott található olyan bolt, ahol minden megyéből tartanak valamilyen jellegzetes terméket.

Ehető levelek salátának
Perilla frutescens var. crispa (meggugliztam)

Megdöbbentően hatalmasak voltak a szelídgesztenyék!

Szomjamat egy standnál oltottam, egy - ha jól emlékszem - valamilyen Hajnal nevű csapolt sörrel. Ugyanott rengeteg szárított, és ízlésesen csomagolt halat tartottak, valamint szintén alaposan benylonozott süteményekkel. Igazán kézműves sütiket is láttam, papír- és fadobozban, de tudtam, hogy ezek eltarthatósága rövid, nem akartam mindjárt az első héten bevásárolni.

A piacot a főút felé néző kis éttermek szegélyezik. Éttermet írtam, de inkább egy pultot képzeljünk el, négy-öt székkel, amin ismeretlen kajáik fölé hajoló asszonyoktól zakós üzletemberig, s tágranyílt szemű turistáig mindenféle ember üldögélt. 

  

Sushibár

 

Elég nagy számú kínai turistacsoport is nyomakodott ott, ernyőjét magasra tartó vezetőjük után sorjáztak, elfoglalva az egész járdát. Úgyhogy nem nézelődtem sokáig itt már, csak pár fotó erejéig, s siettem kifelé a tömegből. 

 "Ott láttam egy szép marhafelsált!"

Megjegyzem, nemcsak turistából volt sok, hanem helyiekből. Számos asszonyt láttam, akik komoly vásárlást intéztek itt, miközben kerülgettek minket, s mindannyiunkat kerülgetett a postásbácsi a kicsi kocsijával. Acélból lehetnek az idegei, ha itt képes levelet kézbesíteni úgy, hogy egy kiskocsit tol maga előtt. A vállam felett nyúlt át, s dobta be a levelet az egyik ajtónál, amikor én éppen a tunát tömtem a számba, s nyammogtam a csodás haldarabon. Csak akkor vettem észre, hogy jé, valakinek a lakása előtt állok, beszorulva két pult, és két plakátállvány közé.

 Piacrészlet - nem a postás, hanem csak egy szállítómunkás

 Marhaszeletek

Még több marha

Csak nagyon kevés pultnál láttam NO PHOTO feliratot, lehet fényképezni. S elcsábulni valamelyik pultnál, ha finomságot látunk. Legtöbbször hátul azt is meg lehet nézni, hogy valaki a késével milyen ügyesen bontja a halat, amiből öt perc múlva kis kockákra vágott halom lesz, s pekedliben várja a t. vevőt. Legtöbb helyen az idősebb családtag árult, s hátul a fiatalok foglalkoztak a bontással.

Az itteni higiénikusok valószínűleg idegesek lennének attól, hogy a legtöbb edény lefedetlen, s nyitott jeges edényből vehető el az osztriga. Amúgy ez a piac itt fog maradni a tunaaukció elköltöztével is, gondolom, sokak örömére.

Rengeteg műanyagot, nylont használnak csomagolóanyagként, még ha papírzacskóba is kerül a termék, biztosan kaptunk hozzá egy nylonszatyrot. 

Ehető virágok, dekoráláshoz (műanyagban, naná)

Ez nekem elég visszatetsző volt, nem tudom, hogyan kezelik a műanyagokat, mert láttam olyan szemétgyűjtőt, amin két edénybe dobhattuk a szemetet: az éghető és éghetetlen szemetet gyűjtőbe. Ami tőlünk tellett, megtettük: igyekeztünk lebeszélni a boltosokat az extra szatyorról, s mindig visszautasítottuk a szívószálat is. Tengerben a csepp...