Inistioge

Hosszú hétvége, Bank Holiday, már akinek, mert V-nek elvileg ma is munka lenne, de végül úgy döntött, inkább itthonról dolgozik... Legalább élvezheti a később elkészülő baszk sajttorta sülése közbeni illatokat...

A szombati piac után (ahol három! veknim megmaradt) ment a lazulás, aztán vasárnapra bennem volt a mehetnék, mert a Vintage Car Club Inistioge-ba szervezett összejövetelt. A falucskában pár éve voltunk már, akkor is autós találkozón, ahol büszkén bemutattam újonnan szerzett tudományomat, és fánkokkal rukkoltam ki. Amiből - emlékeim szerint - néhány barátságtalan, mosolytalan lengyel résztvevő és pár ír evett, köszönöm nélkül, fele fogyott az adagnak, nagyon csalódott voltam... Ellenben nagyon megfogott a falucska szépsége, a közeli Nore folyó partja, a rajta átívelő híd, a mellette lévő ápolt park, a kicsi, alacsony mennyezetű házak... Nyugis, csendes, ápolt helynek tűnt. Főleg arról ismert, hogy itt forgattak egy híres ír filmet, számos, ma már igencsak ismert nevű ír és amerikai színésszel: Circle of Friends (Baráti kör) a film címe, írója a közkedvelt néhai Maeve Binchie, a regény realista befejezését ugyan alaposan megcukrozták, de egy esős délutánon kellemes szórakozás lehet, s némi betekintést ad az 50-es évek Írországába.

Kora délután volt már, amikor elindultunk, de éppen odaértünk - igen szép vidékeken autózva - a falucskába. Ezúttal "hátulról", Enniscorthy és New Ross felől közelítettük meg Kilkenny helyett. Néhány napja megnéztem a helyi, eladásra váró házakat - just for fun -, s láttam, hogy az egykori vendéglő, amelyik éppen a folyóparti szép parkra néz, s amit pár éve már megcsodáltam - eladó. Ott előtte találtunk parkolóhelyet, s a mellette lévő kis kávézóban ittuk a nem éppen szuper kávét. A felszolgáló kislányok alig bírták a rohamot, nem voltak elkészülve az utolsó nyári bank holiday okozta rohamra, annak ellenére, hogy ez évente megrendezett rendezvény, ott volt a folyó túloldalán a mezőre kihelyezett, látogatóval teli autókiállítás. Délután 3 volt, de már nem volt papírpoharuk a kávéhoz, s elég kapkodósan próbálták teljesíteni a rendeléseket: pl. nem főztek friss kávét, csak amolyan csöpögtetős, melegen tartott volt. Jobban is jártam a forró csokimmal, mint V.

Az augusztusi bank holiday amúgy a Karácsony, a Húsvét és Szt. Patrik-nap után következik a nagy ünnepek sorában, amolyan kollektív "last hurrah", amikor kvázi kötelező elutazni valahová. Felkerekedik az ország, a tehetősebbje átugrik Franciaországba, Angliába, ez még egy utolsó családi nyaralási lehetőség, mielőtt el kell kezdeni azon aggódni, hogy a gyereknek mennyibe fog kerülni a puccos iskolai egyenruha és mennyi is lesz az önkéntesen (hehe) felajánlott iskolai hozzájárulás. Ilyenkor a felkapottabb vidékeken képtelenség szállást szerezni, ahogy ezt első ittjártamkor meg is tapasztaltuk: 3 órán át keresgettünk szállást a Burren vidékén, s csak nehezen kaptunk, egy még ki sem nyitott B and B nagylelkű gazdájának köszönhetően. Ilyenkor jazzfesztiválokra (Cork), gazdasági kiállításokra, vásárokra (Tinahely), lovasbemutatókra (Dublin) és egyéb szabadtéri megmozdulásokra áramlik a nép (Dundalk, Inistioge pl.).

A kis kávézóban éppen használtköny-vásár volt, vettem is egy Lionel Shriver-kötetet, és jót mosolyogtunk egy Culinaria - Hungary köteten, érdekelt volna, hogy került oda, és megvette-e aztán valaki...

Rövid sétával átmentünk a soklyukú hídon a folyó túloldalára, majd egy helyiek által őrzött ösvényen leereszkedtünk az ártérre kihelyezett autós kiállításra. Ugyan volt a kicsiknek bouncy castle, elszórva néhány kajaárus, s egy emelvényen nagy energiával zenélő country-zenész duó, de úgy tűnt, a látogatók átlagéletkora inkább a 60 felé tendál. Szépen végigjártuk az autók sorát, csupa szépen karbantartott, ápolt régiség álldogált a fűben. Hasonlóan ápolt és jól karbantartott, főleg 70-es gazdáik kisszékeken üldögéltek a gépek körül, egymás között csevegve, míg az érdeklődők fotózhattak. 

Találtunk néhány érdekességet, egy AC Cobrát (másolatot, de igen megfogott a színe és a hűtőrácsának halszájra emlékeztető formája), és egy csodaszép öreg Jaguárt, és egy megviselt, de magából erőt és hatékonyságot árasztó Land Rover Defendert. V.-t megfenyegettem, hogy mindjárt táncra perdülök a country zenészek előadta dalra, s kipörgethet, mire elkerekedett a szeme, és távozást javasolt. Az egész rendezvénynek volt valami szívet melengető vidéki bája: kezdve a tagsági díjat szedő ránézésre 90+ éves bácsika kalapjától, a belépőjegyet szedő helyiekig, az aloa vérás készítményeket kitartóan árusító hölgyig, aki nyilván ebből remélt extra bevételt, a GAA-pólóban futkosó pár éves kislányig, és az éppen életre-halálra folyó hurlingmeccset (Clare! Galway!) üvöltve tudósító hangerősítőig. Szinte láttam magam előtt, hogy ugyanitt állok, sárga láthatósági mellényben a bejáratnál, amit két nylonszalag és egy kissszék alkot, s szedem a belépőt az idetévedő jackeen-ektől. Mert ez az a falu, ahol van olyasmi, mint jótékonysági tehénlepény bingó a helyi iskola javára... It must be fun.

A régi gépek, kukoricadarálók és habos vizet két kis vödörbe öntögető gőzgépek megtekintése után, mialatt a zenészek a "Ha úgy érzed, hogy elfáradtál, s térdig ér a szél / s a városban már nincs egy ház amit kimeszelhetnél" angol változatát énekelték, visszasétáltunk a faluba, ebéd céljából. Már korábban kikutattam, hova kell menni, így a kedvenc állatomról elnevezett Otter kocsma/vendéglőre esett a választás. Nem kellett messze menni: az összes kocsma (2) és az összes vendéglő (2) a főtéren található, két percnyi sétára a folyótól. S mindkettő tömve volt, illetve az Otter nem annyira, szemben a turistákat csábító Circle of Friends nevű helytől. Mi az Ottert tiszteltük meg, mint kiderült, jó volt a választás. Az asztalokat a tulaj takarította, a frissen grillezett kajáért a felesége felelt, míg a felszolgálásért a lányai. Közben pedig a kutyájuk, a szinte szellemszínű weimari vizsla, Misty keringett a vendégek között. A mellettünk lévő asztalnál egy gitáros férfi feledkezett bele néha a dalba, miközben nevetségesen kevés összegért igen finomat ettünk, sőt, még a kutya meleg és húsos oldalát is megdögönyözhettem. Kell ennél több?

Nézegettem a tömeget, merre távoznak inkább többen, s azt javasoltam V.-nek, megint a hátsó úton menjünk haza. S sikerült is: az Enniscorthy elágazás után már alig voltak az utakon. Így is némi késéssel érkeztünk haza a blokkpartira, amire indulásunk előtt pár perccel kaptuk a kései meghívót szervezőjétől, egy nem túl közkedvelt lakótól. Ő elég körülményes, merev hölgy, meg is lepődtünk a meghíváson. Hát még, amikor kiderült, hogy a mi tömbünkből egyedül mi kaptunk meghívást a mellettünk lévő tömb partijára!

Kicsit feszengve mentünk át, de megnyugodtam, amikor láttam néhány még ismeretlen, idősebb arcot az asztalok körül. Lesz kivel beszélgetni. Nagy bemutatkozás, nevek mormolása, aztán a sörök megragadása, hogy menjen a csevegés. Idővel egy filippinó házaspár is csatlakozott hozzánk az egyik emeleti lakásból. A meghívó pár szintén nem túl népszerű kislánya forgatta a húsokat a grillen, volt rengeteg rágcsa, s mivel ott volt az a fiatal házaspár, akik házkeresőben vannak, nekem máris megvolt a közös témám velük. Később felmentünk, s megcsodáltuk a jókora konyhájukat, a kilátást a romos házra a telep határán túl, s a nagy teraszt, ami a konyhájukból nyílik. Éppen úgy, mint a felettünk lakó zajosgyermekes párnak... 

Az este végül is kellemesen telt. Még V. is talált témát az idősebbekkel, s gondosan ügyeltünk rá, hogy a család egyke kislányának megköszönjük a sütést. Találkoztam a törpehörcsögével, Tuxie-val: a hörcsög ugyanis fekete, de fehér a hasa, a kis talpai, mintha egy tuxedo-t viselne. Közben mindenkire rámásztak a gyepen nagy számban gyülekező katicabogarak... nem tudom, hogyan történt, de rengeteg volt, egyfolytában szedegettük le egymásról őket. Később egy kismacska is megjelent, bájos, habos, fiatalka jószág, nem merészkedett közel, éppen csak az eléje dobott koktélkolbászkákat gyűjtötte be. A beszélgetés belenyúlt a késő éjszakába, később whiskykóstolás is kezdődött, a leglelkesebb a szemben lakó, rendkívül szép kerttel bíró házaspár férfi tagja bizonyult. Mindent übereltem a jó kis Talisker Dark Storm-mal, amit V.-től kaptam legutóbbi budapesti útja alkalmával. V. még korábban elmesélte, hogy miket sütök, lett is nagy érdekődés, ki kellett vinnem pár névjegyet, s megcsodálták a Facebook-os képeimet. Talán rendelnek is majd. Azt már tudom, hogy szükség lesz 2-2 rózsaszín-lila egyszarvúra a héten, a fiatal pár gyermekeinek...

Annyira jól sikerült az este, hogy az egyik idősebb pár karácsonyi partit ígért. Ekkorra már túl voltunk néhány érdekes történeten: fiatal házaspárék elmesélték, hogyan vágtak le valakit a kerítésről (jaj, nem mondunk nevet, de még itt lakik!), aki részegen megpróbált átmászni a kerítésen, s később szétvágott farmerját megpróbálta (elég eredménytelenül) magára tekerni, hogy egy kis méltósága megmaradjon. A filippinó úr pedig elmesélte, hogyan szabadult meg a város egyik sötét környékén lévő házát folyton telefirkáló, tojással dobáló fiatalok zaklatásaitól. Legyen annyi elég, hogy bolti eladósága idején megismert pár, bizonyos körökben tiszteletet parancsoló nevű alakot, akik "segítettek" neki, amikor a rendőrség csak a vállát vonogatta...