Májusi szabadnap

Ma reggel még nem volt kilenc óra, de odakint már megkezdte a telep kertésze a szokásos heti fűnyírást: a nyitott ablakokon, kertajtón át behallani a gép távolodó-közeledő zúgását. A tegnapi, már-már nyári napsütés mára megint eltűnt: hűvöskés az idő, 12 fok, s olyan egyenletesen felhős az ég, mint a késő őszi napokon. A tegnap beültetett, még feltámasztva, felakasztatlanul pihenő egyik virágkosaram anyagát a vörösbegy cibálta meg az imént, újabb adagot rabolva magának a fészkéhez. Már eddig is sűrűn rájártak a rigók erre a szárított fűszerűségből font bélésre, s jókora lyukat téptek a kosár oldalába: majd be kell pótolnom valahogy, mert az egyik, alulra beültetett lobélia eléggé kitüremkedik a nyíláson.

 ***

A heti egyetlen szabadnapomat tegnap vidéken autózva töltöttük, egy veteránautós-találkozóra/bemutatóra mentünk le Carlow mellé, egy Duckett's Grove nevű romos kastélyhoz. A főutak helyett látványos mellékutakon autóztunk le, keresztül a Wicklow-hegység déli részén. Nagyszerű volt látni - ahogy itt-ott jobban kinyílt előttünk a dombos táj -, hogy csupa zöld már minden, a fák tele hamvaszöld, fiatal levelekkel, a mezők kisbirkákkal, napozó tehenekkel. Maga az autós találkozó nekem nem volt akkora nagy élmény, bár jó volt látni a sok szeretettel és gonddal karbantartott, ez alkalomra fényesre pucolt kocsikat. Sajnos, egy kapkodó mozdulattal sikerült letörölnöm azokat a fotókat, amiket ott készítettem, még csak nem is kocsikról, hanem a kastély előtt felállított táncparketten táncoló, megyei szépségverseny résztvevőiről. Ugyanis nemcsak autókat lehetett nézegetni, hanem volt gyerekprogram, ragadozómadár-bemutató, lehetett sétálni a fallal körbevett kertben, s a kastély udvarában teázni - s táncolni. 

A táncparkettet egy Declan nevű úriembernek köszönhette a nagyérdemű: Dancing with Declan - hirdette a tábla a bejáratnál, s minden kanyarnál is a hosszú behajtón, ami a kastélyhoz vezetett. Amiből nekem az jött le, hogy Declan amolyan utazó tánctanár, aki ilyen rendezvényeken felállított parkettjén táncolni tanítja a nagyérdeműt. Idehaza utánanéztem, s valóban, saját weboldala van, sőt, a Youtube-on számos, elég amatőr videón megnézhető, milyen táncokat tanít Declan. Először húztam a szám, hogy de béna már, de nem, nem az. El tudom képzelni, hogy egy-egy vidéki közösségi házban, táncteremben vagy vásárokon milyen jókat ropnak az emberek Declan vezetésével. A country zene nagyon népszerű vidéken, sok a hazai zenész, aki ezt a stílust űzi, s nyaranta néha nagy country-s rendezvényeket szerveznek, gyakran amerikai meghívott művészek résztvételével. El tudom képzelni, milyen remek hangulatú koncertek lehetnek itt-ott, ahol aztán a közönség a Declantól (is) megtanult lépésekkel táncol. S miért is ne, jó buli.

Tessék, íme, így táncoltak tegnap a népek Duckett's Grove udvarán a Hawaii-inges Declan vezetésével: 

Aminek nagyon örültem, az az volt, hogy Böhöm is ki volt állítva, s míg ott álldogáltunk mellette, egy pár alaposan lefotózta a motorját, s maguk közt dicsérték dögösségét. Ezúttal új tulajdonosa feleségével és picike gyerekével is találkoztunk, akiről az apja csak annyit mondott, hogy remekül tud a kocsiban beszíjazva aludni. Titokban megsimogattam Böhöm Shrek-fül alakú visszapillantótükrét, s igyekeztem nem elérzékenyülni nagyon. A legjobb kocsink volt, csak ismételni tudom, s micsoda túrákat tettünk vele!

Néhány régről ismert autósklub taggal beszélgettünk, és meghívást kaptam a Kilkenny-ben tartandó "Italian 100" éves autós összejövetelre, ahová majd Julie-val megyünk. Elvégre tag vagyok, kötelező a kivonulás! Sütit nem vittem most, nem volt időm nekik sütni, de mivel páran követnek FB-on, tudták már, hogy az elsőáldozás időszaka lefoglal.

A kastély egyébként romként is imponáló, neogótikus tornyai és csodás vízköpői még sértetlenek, a kertje állítólag szép, de nem néztük meg, a tömeg most is zavarta V.-t, s éhesek is voltunk. A kis teázó előtt hosszú sor állt, s inkább egy nagyobb ebédet ettünk volna. Majd egyszer, máskor, megnézzük alaposabban, amikor nincsenek ilyen sokan. Egyébként nagyon jól meg volt szervezve a találkozó, külön úton lehetett ki- és behajtani a kastély területére, nem volt kavarodás. 

Hazafelé megint a hegyeken át jöttünk, a csupa barna, tőzeglápos Sally Gap-en át, bicikliseket kerülgetve. A hegyről leérve Roundwood falva előtt egy kanyarban felirat volt letűzve az út mellé: "Photo with a lamb", hirdette egy egyszerű fekete-fehér tábla. Micsoda?! Mire megemésztettünk a tényt, hogy itt valahol fotózkodni lehet, mégpedig báránnyal, már el is suhantunk egy kissrác mellett, aki kempingszékben üldögélt az út mellett, egy fémkerítés közé zárt báránykával. Ki ne hagyjuk már, hát ezt nem lehet, micsoda poén, micsoda üzleti vállakozás! - kiabáltam, s V. megfordította a kocsit a kedvemért, s meg is álltunk a báránykával és gazdájával szemközt, az út szélén, ahol volt is két autónak hely. Ki volt ez találva! A hegyről Dublin felé erre jönnek a turistabuszok, a kirándulók, csak megállnak néhányan, mint ahogy utánunk is megállt egy lányokkal megpakolt autó. 2 euróért készülhetett egy fotó, akár magamhoz is ölelhettem volna a közeledtemkor éppen maga alá pisilő állatot. (Remélem, véletlen volt az egybeesés, s nem rémületében csinált maga alá.) De nem mertem kézbe venni, főleg, hogy még ebéd előtt voltunk, nem akartam esetleg összekoszolva/szőrözve beülni ebédelők közé. Beértem azzal, hogy alaposan megdögönyöztem a nyakát, meglepően puha, duci állát, még soha nem volt ilyesmiben részem, nagyon élveztem a puhaságát, széna- és kisállatszagát. Annyira feldobott minket ez a dolog, hogy hazáig fel-felnevettünk, valahányszor eszünkbe jutott. Micsoda ötlet!

Roundwood-ban egy fogadóban ettük meg a kései ebédet. Becsületes iparosmunka volt az ebéd, túladagolt körettel, de igen készséges, gyors kiszolgálással. Láthatóan nagy volt a forgalom, folyamatosan váltották egymást az emberek az asztaloknál. Azt hiszem, kezdünk sznobosodni a menüket illetően, túlságosan is el vagyunk kapatva jó kajákkal itt Bray-ben, hogy már fitymáljuk egy vidéki kocsma menüjét, de ez a hely nyilvánvalóan nem a most felkapott újragondolt, vagy glutenmentes, vegán vagy vegetáriánus ételekkel akarja magához csábítani az embereket. Három-négy előétel, három-négy főétel, főleg a hús-két zöldségköret ismerős listájáról. Volt ugyan vegetáriánus kaja is a menün, de nem érték be azzal, hogy húsmentes legyen a lasagna, salátakörettel, hanem adtak volna még hozzá egy jó adag sültkrumplit is, mert anélkül nem étel az étel egy kocsma/vendéglőben... A sültkrumpli az jár, akár passzol a főétel mellé, akár nem.

Az imént a blogbejegyzés írásában egy telefonhívás zavart meg, az üzletem internetes jelenlétéről faggatózott egy hölgy. "Cégénél ön a döntéshozó személy? Az ön cégének bevétele kevesebb, mint 100 ezer euró évente, vagy több?" Majdnem felröhögtem. Persze, ő nem tudhatta, hogy micsoda miniatűr "cég" vagyok, de nekem nagyon mulatságos volt ezeket a kérdéseket hallani. Míg jöttek a kérdések, átsétáltam a hálóba, kibámultam a kertbe, s néha elfelejtettem válaszolni neki, mert kint a régen látott mókus ette fel éppen a madarak által kivert magokat. S az a látvány sokkal érdekesebb volt, mint ilyen kérdésekre válaszolni. 

Ugyan még mindig nem tudom a dokinéni által javasolt összes aggodalomcsökkentő fogást alkalmazni (főleg lustaságból és az önfegyelem hiánya miatt), de az biztos, hogy a kertben folyó élet csendes bámulása csodálatos idegnyugtató. Minek háborogjak (hiába) a legújabb egészségügyi botrány miatt, amikor a süvöltők most már rendszeresen megjelennek, s amikor végre illatosan és teljes erőbedobással virágzik a klematisz? Szavazásra nem jogosult bevándorlóként tudok-e bármit is tenni a felháborodáson túl? Akkor már inkább foglaljon le az, hogy a "madárspa" (ahogy V. hívja a két vízzel teli edényt)  vízmélysége megfelelő-e a nagyobb- és kisebb madaraknak, vagy utántöltést igényelnek? Minek rágódjak  azon, hogy most már a manager is távozik a kávézóból, s hogyan fogja ez befolyásolni az én munkámat, amikor ott vannak az éppen nyíló kékcsengők, finom illatukkal, és az előkertben végre, végre virágoznak a hó által megnyomott talajtakarók? Minek ugorjak egyből - kiváncsian, naná - a telefon pingetésére, amikor az email megvár, de az ágról fejjel lefelé lógó mókus azonban nem?

Mikor tanulok már meg felállítani egy egészséges fontossági sorrendet?