Bécs-Sopron-Bécs

A szokásos utazás utáni mosógépzúgás az aláfestő zene, lassan végzek azzal is. Tegnap a kissé behavazott Wicklow látványa fogadott minket, persze, csak a hegyeken. A beígért erős szél és rengeteg eső szerencsére már azután érkezett meg, hogy este tízre hazaértem a piaci mítingről, s behúztam magam mögött az ajtót. Reggelre a madáretető átkerül a kert másik végébe, tele lett minden vödör vízzel, s szottyanós lett a talaj. Így 6 nap távollét után észrevettem, hogy sok cserépben kétcentisek a tavaszi virágok hajtásai, s hiába Fionn és a közeledő Georgina nevű vihar, minden élénkzöld ás tavaszias. A sziget északnyugati felén bizonnyal más az időjárás, de itt a tenger mellett már inkább idegen a havas domboldalak látványa.

Ez volt olyan fura Bécsben. Hogy szürkén feküdt a város, valahogy kifakultak a színek, a hideg megtompította a járdák szürkéjét, a parkok fatörzseit. Úgy tűnt, csak a villamosok pirosa töri meg ezt. A zöld sziget után szürkének találtam Sopront és Bécset. Pedig igen nagy ajándékot kaptam, a második reggel Sopronban felébredve odakint kétcentis hó fedte a világot! Én még így nem örültem hónak, ugrándoztam az ágyon, mint egy gyerek. S az egyik legemlékezetesebb a vonatút volt, Bécs felé, a csupafehér mezők mentén (ahol feltűnő volt a sövények hiánya), a havas mezőn átrohangó őzcsapat, a távoli dombok fehérje, a hó roppanása a talpunk alatt... Mese!

Apám születésnapi ünneplése jól sikerült, de valahogy szomorú is lettem, olyan kicsinek tűnt a lakás ennyi év után. Kerengtem a konyhában, a fürdőben, pedig nagy lakás, mégis, most szűknek tűnt. (Pedig nem nőttem). A fikusz, ami több mint 40 éves, s már Marcaliból költözött ide velünk, hatalmas, kusza ágakkal, seprűnyélre támaszkodva, több méter magas. Még mindig ugyanaz az edénye, ami alá egyszer beszaladt, s beszorult az egyik  tengerimalacunk (illetve nem volt hajlandó kibújni alóla). A soproni utazással együtt véletlen egybeeséssel hirtelen rám/nk zúdult nagyanyám romladozó házának gondja, helyrehozhatatlan, csak óriási költséggel, ki kellene pakolni, el kellene adni. Ezek a  felnőttes dolgok engem riasztanak, de meg kell majd oldani őket.

A bécsi reptérről bejutni a főpályaudvarra, majd vonatozni Sopronig, zökkenőmentesen ment, mert öcsém ajánlott útvonaltervezőt (ÖBB Scotty alkalmazás, igen jó), így mindenhová hamar odataláltunk. Megérkezésünk és a vonat indulása között (óránként megy közvetlen járat Sopronba!) volt idő egy bécsiszeletre, és sörre. Otthon barátnőm várt az állomáson, vlt alkalmunk beszélgetni az egyetemi irodájában - az egyetemen most már egy másik volt kollégám a rektor... A régiek fotóit nézegettem, hogy' megöregedtek! Aztán öcsémék... Szinte együtt értünk vele haza a házhoz. Az elmúlt hónapokban fürdőt-konyhát újítottak fel, irigykedve forgolódtam a padlófűtéses fürdőben, csodaszép lett mindkét helyiség. Tágasabbnak, modernebbnek tűnnek, jól kigondoltan berendezve... A macska (Cicus=Murgit) előszeretettel fekszik el a fürdő padlóján, magát melengetve.

Másnap délelőtt a belvároson át sétálva meglátogattuk kedvenc könyvesboltomat, barátaimmal. Jó volt látni őket, ha most hazaköltöznék, amolyan bázisom lenne ez a bolt. Utána születésnapi ebéd, óriási adagokkal, a Jégverem fogadóban. Csülök!!! Nem is bírtam befejezni a fogást. Apámat ellenben már a lakásán ünnepeltük, egy igen tömős szilvásgombóc névre hallgató tortával és az általam neki készített sütis "élettúttal". Ennek nagyon örült, végre a kezében volt olyasvalami, amit én készítettem, mert még sosem evett a sütijeimből, s gyanúm, hogy ezek is megmaradnak majd a többi becses tárgy közé kirakva.

Sokáig beszélgettünk... aztán ismét öcséméknél éjszakáztunk. S másnap reggelre fehér lett a város! S a délutáni vonatút alatt lenyűgözve kattintgattam, muszáj volt emlékbe elrakni a sok képet.

Bécs. A Vienna Card segítségével utaztunk rengeteget villamoson, ez némelyik múzeumba, étterembe kedvezményes belépőt biztosít. A sok-sok szépséget a képtárakban csak kisebb adagokban lehet befogadni, megcsömörlik tőle az ember. Olyan város ez, ahová többször kell visszamenni. Sajnos, a Schiele- és Klimt-gyűjtemény zárva volt felújítás miatt, de így is sikerült megnézni az Albertina állandó kiállítását, és a Szépművészeti múzeumban a Rubens-kiállítást, mielőtt bezár. A dómban jó volt elüldögélni, égig meredő falakat csodálni. Még nem vették be a betlehemet. S közben  persze, "higítottuk" a kultúrálódást rengeteg kávéval, schnapps-szal, sok ajánlást kaptunk, hol mit kell enni. Sajnos, volt, ami éppen felújítás alatt áll, a másikban nem volt Sacher-torta (ami, ugye, kötelező). A Hawelka kávézóban kapott torta a hűtőből érkezett az asztalhoz, hideg volt, és kissé tömősen száraz, de becsületből megettük. S a véletlen folytán egy ajánlott vendéglőhöz közel volt egy konyhabolt, amit meg akartam nézni, s mellette - jé! - egy másik, ahol rengeteg sütikiszúró fogadott, alaposan bevásároltam. 

A belváros a dómhoz közel kissé lószarszagú, a fiáker órabére megdöbbentően drága (Dublinhoz képest pláne), ez a környék nagyon túristás, tele rengeteg, a logókról felismerhető holmikat árusító bolttal, mintha a Grafton street-et odarakták volna a Szt. Patrik-katedrális mellé. Nem tetszett. De az épületek hatalmasak, a régi birodalmi időszakra emlékeztető szobrok mindenhol, lovon ülő katonák és hercegek néznek el a messzeségbe, míg mi, kis alattvalók, nyakbehúzva igyekszünk a szemerkélő esőben a következő fekete felé. 

Szállásunk az Augarten mögött volt, egy apartmanházban, amit csak felsőfokokban tudok jellemezni. Egy studió-lakást béreltünk ki (nem tévesztendő össze a későbbiekben emlegetett stúdióval...) Ez is padlófűtéses hely volt, V. már tegnap este mondta, hogy hiányzik neki a kellemes meleg, gyorsan kihűló lakásunkban ez nem csoda. Az apartman a Steiner Residences épületében van, V. talált rá az AirB and B-n, de a booking.com oldalon is hirdetik magukat. Nem kifejezetten belváros, de a 2-es villamossal tíz-tizenöt perc alatt bent van az ember a központban. (Autósoknak: sajnos, a parkoló a házzal szemben fizetős.) 

Belső udvarra néző lakást kaptunk, kis belépő, nappali tévével, kanapéval, extra asztalkával, kis konyha,  mikró, mosogatógép (!), edények, hűtő, külön WC, a fürdőben szekrénybe rejtett mosógép "grátisz" tablettával, szárítóállvány, vasaló... A padlófűtésnek köszönhetően egy éjjel leszáradtak a ruhák, remek dolgunk volt. A kapun belépés kóddal, kóddal nyílt a kulcs-széf is, csipes kulcsocska... Mindez elég baráti áron. Bármi kérdés volt, pár percen belül jött rá válasz emailben vagy sms-ben. Talán csak a fürdőben lévő, negyedóránként hangosan szisszenő erősen illatozó légfrissítő zavart, és a bőrfelületekbe belevarrt logó, de hát istenem, ez Bécs, ilyesmi szinte várható volt. Sehr gemütlich!

Bolt, ATM, villamosmegálló a sarkon, érdekes vendéglők tíz perc sétán belül. Így voltunk igazi osztrák vendéglőben, zsidó vendéglőben, és egy cseh helyen. S mindenhol, nagyon jót ettünk, ittunk. Igaz, hogy a kaputól egy ajtóval odébb két "stúdió" (= kupi, "olyan" masszázsszalon) is fogadta vendégeit, de igen diszkréten, csak a kirakat vörös függönye és neonfénye árulkodott arról, hogy itt szexet kapni. Láttunk is bemenni egy öreg bácsikát, banyatankkal, aligha a bevásárlást vitte oda, haha.

A bécsi tömegközlekedés remek volt, főleg villamosoztunk, V. nem rajongott a metróért. A reptérről való bejutáshoz a Schnellbahn-t javasolnám, mert a legolcsóbb, úgy 5 euró, a közvetlen reptéri vonat igen drága, 18 euro, a busz pedig lassúdadnak tűnt, több mint félóra volt kijutni a reptérre, s a Vienna Card-dal 7 euróba került fejenként. A vonatok, villamosok tiszták, öregecske gépeket és újakat is láttunk. A múzeumi belépők elég súlyosak, de az a rengeteg szépség mindent megért. 

Ami feltűnő, az a sok külföldi, másvallású, hogy így mondjam. A környékünkön sok volt az orosz felirat, arab bolt, fejkendős hölgyek sokasága, kisbabákkal. Még életemben nem láttam abaját árusító, kizárólag muszlim hölgyeknek szánt ruhaboltot, itt egy ilyet találtunk egy megszűnt konyhabolt mellett. 

A szállás közelében rabbiképző, magas falak, cctv-s kamerák mögé rejtőzve, úgy tűnt, őrzik. Talán a környék, talán emiatt volt a közelben zsidó étterem, ahol a magyar pincérnőnek köszönhetően sikerült megbírkózni a német nyelvű étlappal, s nagyon finomat enni. Bolgár, grúz ételkülönlegességeket/salátákat kínálnak, de a Facebook-ra feltett üzenetemet héberül köszönte meg a tulajdonos.

Bécs. Szép volt, jó volt ez a pár napos szünet. Visszamennék. S lehet, hogy erre majd sor fog kerülni, mert a repülőjegy ára jó volt. S Sopron vonattal alig másfél óra.

(S most hirtelen elfogott valami könnyes, megmagyarázatatlan szomorúság, mi lehet, honvágy? Talán mert láttam a régi lakás szürke falait, az ezer éve ott függő plakátokat a wc-ben, a barnuló képet egy régi Év Madarával, Aput, egyre öregebben, a régi kollégákat már túl a hetvenen, a Botankert ismerős fasorát a leszálló sötétben, az állomást, öcsém fiait, egyre változó, már-már kamaszodó arccal, a régi ismerős utcákat, részleteket, amikre eddig ügyet sem vetettem, s most valamiért fontos volt, hogy még egy képet gyorsan ellőjek az Orsolya-tér templomáról... Fura!)