Ma délután 3-kor leszállítottuk az utolsó tortát, utolsó sütiket.. VÉGE!!! Most már semmi megrendelés nem várat magára, kidobtam a cukormázakat, a halomban álló édességcsomagoló papírokat, cukorkáspapírokat, amiket elhasználtam a házakhoz... egyik édes történet a másik után, a könyörgő apuka sztorija, aki a kávézóban állította, hogy a baker (mármint én) biztosan nem mondana neki nemet, s tudja, hogy már lezárták a rendeléseket, de neki KELL egy ház... ha megcsinálom, akkor fizet egy 10 eurós adományt egy általam választott jótékonysági szervezetnek... Visszahívtam, mert bökte a csőröm, hogy ez ki, a neve nem volt ismerős... A sztori vége az volt, hogy igen, csináltam neki házat, mert tényleg rendelt már tőlünk pár éve, ő pedig az itteni állatvédőknek fizetett 10 eurót, a ház elég súlyos 61 eurós árán túl (amiből 45 az enyém, ugye).
Szóval elkészültem. Mindennel. Nyögve, késő éjjel, könnyező szemmel, de elkészültem. Bedobtam miden lelkesítőt, amit tudtam, zenét, teát, illatos gyertyát verbéna illattal... V. már régen az ágyban szunyókált, én még dekoráltam, csomagoltam. A fodrász ajándéksütiket kért, cserébe 3 alkalommal fog majd fodrászolni. Csereügyletünk kicsit agyoncsapta az időbeosztásomat, de megcsináltam. Maradtak még mini házrészek, így sikerült az utolsó pillanatban 4 mini házat összeraknom, zajos szomsédék gyerekeinek, és azoknak a szomszédoknak, akik küldtek üdvkártyát.
A lakás... mint amit bombatalálat ért. Por, morzsa, pihék, kosz, vasalásra váró ruhák... V. tegnap összeporszívózott, felmosott, míg a piacon az utolsókat rúgtam. Nagy tömeg volt, pár szeleten kívül mindent eladtam. Kenyér is szépen fogyott. Még tartozom Lola beszerzése körüli kalandjaink leírásával, amikor egy északír autó megnézése után vásárolni mentünk, s sikerült olcsón kanadai lisztet vennem a pandoro-hoz, ami nagyon szépen dagadttá varázsolja a kenyereimet. Igen szépre sikerültek, az utolsó piaci napra.
Mit mondjak... hulla vagyok. Túl a hideg húsból álló vacsorán, forró whiskeys-mézes italt kortyolgatva, lazítok. Vége időm lesz végigolvasni az ajándék könyvet, a születésnapomra rendelhettem, még tavasszal. Korlátozott példányszám, egy prérifarkasról szól. Egy régi lakótársam küldte egyszer a linket, hogy nekem tetszene... tetszett, valóban, s ott ragadtam. Tíz év után egy könyv kiadása mellett döntött Shreve, a périfarkas nevelője, gazdája. Annyi könyvet nyomtak, plusz pár példány, ahányan befizették az árát. A könyv csodás, a képek nagyon szépek... ez a nő olyan életet él, amilyet, ha nem lennék egy lusta disznó, én is élnék. Természetben, állatok között, nem foglalkozva olyan hívságokkal, mint puha ágy, és alkalmazott lét, és rendszeresen bevétel.
De mivel kell foglalkoznom, ezért most néhány nap csend, aztán majd jönnek az állatos sütik, a férj ötlete alapján pulcsiba öltöztetett állatok, mert elvégre tél van,,, bár odakint 14 fok, de tél van a naptár szerint...
Hálószoba-részlet, Giczy-festménnyel
Ajtódíszünk, Simona, piaci kolléga munkája
Utolsó pillanatban vásárolt cserepes fácska, fényekkel
S egy szép dal, ünnepekre, mindenkinek, aki elveszített valakit az idén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése