A hét sok munkával telt el, s júliusban a munkamennyiség még szaporodik. Két nagy esküvői sütimegrendelésem it lesz, a harmadik még alku tárgya. A piacra többet kell sütnöm, pár tag nyaraéni ment, s szépen felosztottuk egymás között a sütnivalókat. Amióta 50 éves volt a piac - s az ünneplésnek nagy híre ment, és igen jó visszhangja van -, mindent eladok minden hétvégén. Kétszer annyit sütök, mint máskor, s mind elfgogy, hurrá!
Múlt hét elején személyre szabott mézesházat készítettem, egy esküvőre, aztán utána Susan férjének a születésnapi tortája várt rám. Mindezt tetőzte, hogy Yasemin gyakornoki ideje is lejárt, mától elvileg nincs segítségem. Kilég-belég, megoldom, próbálok nem pánikolni, hiszen elkészülnek azok a torták, "csak" túlórázni kell.
Susan Elvis-es fekete-fehér tortát rendelt. A kis ezüst csillagokat magánszorgalomból raktam rá, amikor V. mondta, hogy túlságosan temetői hangulatú a torta.
Trish-től kaptam egy könyvet, ő esküszik rá: "Mindfulness on the go", Padraig O'Morain könyve, csupa praktikus tanáccsal, hogyan tegyük életünket könnyebbé és stresszmentesebbé egy kis oda-, és befelé figyeléssel. Ezt most nagyon leegyszerűsítem, de úgy tűnik, mindennek a titka a légzésünk lelassítása, odafigyelés, környezetünk, saját testünk figyelemmel tartása, az általunk megváltoztathatatlan dolgok feletti töprengés feladása. Érdekes dolgokat ír, némelyik sora nagyon szíven is ütött, az egyik fejezet közepén azt vettem észre, hogy csorognak a szememből a könnyek: te jó ég, az a ráébredés, hogy pontosan ezt csinálom rosszul, saját magamat hergelem saját magam ellen...! Úgyhogy most próbálok odafigyelni.
Most már csak a lustaságra kellene megoldást találnom :-) Tegnap gyakorlatilag semmit nem csináltam - azzal érvelve, hogy szabadnap van, többször is lefeküdtem szunyókálni... Még a kiskertbe sem mentem ki, a "külső birtokra", ahogy V. nevezi, pedig eléggé rászoktunk, hogy esténként kimenjünk kicsit, locsolni, vagy csak úgy. Szombaton pl. kigazoltam az összes ágyást, kiritkítottam a retkeimet, letördeltem a fölös hajtásokat a paradicsomok hónaljából, s ott tettem-vettem, amíg meg nem érkezett az első, még ismeretlen, telepi kisgyermekes család, akikkel nem igazán volt miről beszélgetnem, inkább eljöttem.
A belső birtok pedig most már megtelt paradicsommal, és paprikákkal, valamint pár csilinövénnyel. Elég bizonytalanul áll a lábán ez a csupa műanyag építmény, a biztonság kedvéért madzaggal összehúztam az oldalait, nehogy szétessen. Idővel majd a falhoz is hozzá erősítem, mert szerintem nem élne túl egy nagyobb szélvihart.
Meglepő módon a benne rejtező paprikák/csilik sokkal jobban néznek ki, mint azok, amelyeket a külső birtok fóliasátrába kiültettem...
A fenti retkek rekordidő alatt kihajtottak, s nőttek meg akkorára (ritkitás ellenére), hogy most már a nagyobbakat kihúzogatom, és azon mód meg is eszem :-) A cserépbe galamb ellen raktam fel ezt a vázat.
Elképesztő gyorsasággal fejlődnek! Hét elején elmentem kedvenc kertészetembe (elvileg egy bizonyos rózsatőért, de nem volt nekik), ahol kaptam gömbölyű retek magot, úgyhogy készen állok arra, hogy változatos formájú retkekkel lássam el magunkat. A külső birtok fóliasátrában a paradicsomok óriásiak, a salátautánpótlás szépen fejlődik, a két futóparadicsom, amit vettem, pedig nagyon sűrűn meg tele van virágokkal. Öröm belépni a zöldbe! Egyik tagunk ismerőse nagy gránitköveket hozott a kertjéből, körbe lerakták, V. elnevezte Stonehedge-nek, a hedge (sövény) szó alapján, s hamarosan feltöltik földdel, és lehet bele ültetni...
***
Amióta Budapesten színházban voltunk barátainkkal, nagy kedvem támadt itt is sűrűbben színházba járni, így már kétszer is voltunk Trish-sel a Gaiety és a Bord Gais színházakban. Az első John B. Keane Moll c. darabja volt, humorosra szabott társadalomkritika. Inkább talpsimogató volt a humor, mint hangosan nevetős, de jól szórakoztunk. Ez után a darab után történt, hogy Trish hazafelé a kocsiban tőle igen szokatlan módon beszélni kezdett arról, hogy milyen változásokat tapasztalt magán a fent említett könyv hatására. Sok olyan dolgot elmesélt, amit talán egy éve még nem említett volna meg, holott eddig nagyon sűrűn elmondta/ja, mennyire jó barátnak tart minket V.-vel. Csak éppen a bizalmas dolgokat nem lehet előtte emlegetni, szinte lemerevedik, ha olyan téma kerül szóba, ahol ő - szerintünk - meghúzza a határt. Most volt, hogy döbbentem hallgattam, mert a bizalmas közlések egész sora elég váratlanul ért. Még sosem beszélgettünk ilyen őszintén - és főleg ilyen hosszan! - belső testi és lelki dolgainkról. Amikor hazaértünk, fél órát ültünk a kocsiban a ház előtt, még mindig beszélgetésbe mélyedve. Elbeszélése után arra gondoltam, hogy ha ő képes elolvasni egy ilyen - általam elsőre valószínűleg "New Age crap-nek" titulált - könyvet, akkor nekem sem árthat. S valóban. Ha kicsit is nyugodtságot ad, és segít megőrizni stressz esetén a hidegvéremet, akkor már megéri elolvasni.
Tegnapelőtt pedig egy Agatha Christie-darabot láttunk. Komolyan azért mentem el rá, hogy szép angol kiejtést halljak! Sajnos, Poirot akcentusa eléggé el volt túlozva, és gyakran néztünk egymásra, mit is mondott?! De kellemes este volt megint, s amint jöttünk ki a színházból, a kései lemenő nap utolsó, naracsos, arany sugarai köszöntettek minket. A Bord Gáis-színház (hogy' lehet egy színházat a gázművekről elnevezni??) előtti vízgyűjtő medence szinte ragyogott, a környékbeli lakótömbök fényei egymás után gyulladtak fel, a vendéglők előtt még kint ültek az emberek, zajlott az élet.. Már ezért megérte elmenni oda, hogy gyönyörködhettünk ezekben a fényekben. Igen furcsa, az ember, vagyis én, mindig ugyanazon a környéken mozog, ugyanazokat az utcákat járja, s rá kell jönnie, hogy vannak más környékek is, más lakónegyedek, ugyanolyan szépek, vagy még szebbek.... hogy van élet Bray-en kívül is! Mennyi mindent nem ismerek, nem láttam, mert folyton ugyanazokon a körökben mozgok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése